Reggel hatkor vettem észre, hogy Leo eltűnt. Először azt hittük elbújt a hajóban, mivel itt rengeteg zug van. Miután itt nem találtuk, elkezdtük átnézni a mólót, az utolsó előtti helyen álltunk. Kati végigment a parti úton, a gyerekek a szomszéd mólókat nézték végig, mi a szemben levő utcákat, de a macska sehol. Teljesen tanácstalanok voltunk, fogalmunk nem volt mit csináljunk. Sajnos gravírozott telefonszámos medál nincs Leon, de van mikrochip és reméltük ez előbb-utóbb fog segíteni. Végül tizenegykor feladtuk a keresést és vissza indultunk Pulába, ha kell, majd vissza jövünk, de nem sok reményünk volt, hogy a cica előkerül. Eddig soha nem ment ki a mólóra, csak a szomszéd hajókat látogatta, sajnos most túl nagy lehetett a csábítás.
Közben a nagy izgalomban majdnem megfeledkeztünk róla, hogy Kingának ma van a születésnapja. Kati nagyon aranyos ajándékot választott neki, nagy volt a meglepetés, Hatchimals tojást.
A Norvikon egy átok ül az Adrián, mert szinte mindig szemből fúj a szél, most is, de a jósolt tíz csomó helyett 15 csomóval, ennek megfelelő hullámokkal. A rossz idő legalább elterelte a gondolatainkat Leoról. Fél hatkor értünk a kiszemelt horgonyzó öbölbe, de már messziről gyanús volt, hogy túl sűrűn állnak a hajók. Tavaly szeptemberben Gézáékkal még itt horgonyoztunk, most telerakták bójákkal. Egy lendülettel már meg is fordultam és irány a mi marinánk, ahol egy óra múlva ki is kötöttünk.
Felraktuk a napponyvát, parti áramra csatlakoztunk, egy izgalmas hét után visszaértünk, de a cica nélkül.
Sziasztok!
Köszönjük a tudósítást és nagyon sajnáljuk, hogy Leo eltűnt. Azért még reménykedünk, hogy talán előkerül. Kingának minden szépet és jót kívánunk, és mindnyájatoknak további élménydús, szép hajózást kívánunk. Sok puszi, Jóska, Cili