Feed on
Posts
Comments

Korán felébredtem, mert kicsit aggódtam, kész leszek-e a délutáni buszindulásig Aucklandba. Ernő ígérete szerint pont nyolckor nálam volt, nagyon sokat segített. Felraktuk a dingimet, mindent lemosott, rendbe tette a konyhát, én közben pakoltam a hazaviendő dolgokat. Délre mindennel kész lettünk, az összes maradék kaját Ernőnek adtam, ő vállalta felügyeli a Norvikot, míg visszajövök. Kikísért a buszhoz, elköszöntünk a jövő évi viszontlátásig.

Ötre értem Aucklandba, Gézáék kedves meghívására a hajójukon töltök pár napot. Sajnos Géza nem tudott elém jönni a busz állomásra, ezért taxival mentem a marinájukba egy szomáliai taxissal, aki alig tudott angolul, de végül idetalált, igaz ez nekem kicsit többe került.

IMG_0260

Gézától még reggel kaptam az e-mailt, kulcs a tányér alatt, sör a hűtőben, sietnek haza. Rövidesen meg is érkeztek, finom vacsorát ettünk, utána Géza elvitt autóval aucklandi körútra a vulkánokhoz és néhány helyre, ahol különlegesen szép volt a kilátás.

P1020445

P1020446

 

Azonkívül, hogy nagyon jól éreztem magam, jól esett a figyelmességük és kedvességük. Este befűtöttek a hajóba, nagyon jó helyem van, a Rotor is ringatózik szerencsére.

P1020451

Leave a Reply