Feed on
Posts
Comments

A jó hír az, hogy a mentőmellény tényleg azonnal felfújódik, ha vízbe
kerül. De erről majd később.
Mire az egész csapat kint volt a fedélzeten, éjjel fél 12 körül,
egyértelmű volt, hogy ekkora vitorlafelülethez már nagyon erős a szél.
Betekertük a génuát, ami eddig is már csökkentett felülettel
funkcionalizált, mióta estefelé egy szakadás miatt beljebb tekertük. A
második reffsorig reffeltük a grosst, és innen már sejtettük, Bálint
szavaival élve, hogy „reffenetes” éjszakánk lesz 🙂 De itt még szinte
pimasz módon elkezdtünk falatozni, almákat, műzliszeletet. Ez akkor
úgy tűnt, mintha fittyet hánynánk az elemekre, de bölcs dolog volt,
mivel későbbre kellett is az energia. A reffelt gross mellett
folyamatosan ment a motor is, ehhez viszont tölteni kellett a gázolaj
napi tartályokba, sajnos most kézzel, mert az automatika egy ideje
rendetlenkedik. Ezért Tamás egy jó negyed órára eltűnt a kabinban
tölteni, Bálint kormányzott. Itt már komoly koncentrációt és izomerőt
igényelt, hogy a fellúvolni akaró hajót közel hátszélben tartsa, mivel
a félszél már túl erős volt a vitorlának. Kezdtek félelmetesek lenni a
hullámhegyek – és völgyek, de itt még viccelődtünk.
Amikor Tamás kijött, eldöntöttük, hogy leengedjük a grosst is, és csak
motorral megyünk. Ezt eldönteni egyszerűbb volt, mint megcsinálni.
Ennél a pontnál már mindannyiunkon mentőmellény volt, Bálint és én
karabinerekkel ki is voltunk kötve a hajóhoz. Tamás gyakorlottan
átvette a kormányt, Bálint előrekötötte magát az árboc közelébe, és
elkezdte leszedni a grosst. A legrosszabb pillanatban azonban a lazy
jack megadta magát, az addig rendben leeresztett vitorla elszabadult,
és a hatalmas szélben úgy csapkodott, mint egy szörnyű haragra gerjedt
griffmadár. Lehetetlennek látszott megfékezni, annál is inkább, mivel
ehhez teljes szembe széllel kellett volna motoroznunk, ahol félő volt,
hogy a szembe hullámok átmosnak a fedélzeten, és vészesen közeledett a
sziklás part is. Itt már nem viccelődtünk, Tamás instrukciókat
kiabált, Bálint elöl nem hallott semmit, küzdött a vitorlával és az
elemekkel, én meg előrecsúsztam-másztam a fedélzeten és a kabinban
köteleket hozni. Ekkor már remegtem, nem tudom, a fáradtságtól, mivel
én még semmit nem aludtam, a majrétól vagy a hidegtől. A vízhatlan
viharruha ugyanis remek, amíg az embernek nem a nyakánál csapnak be a
hullámok. 🙂 Akkor viszont átmegy wetsuitba. Én már azon is
gondolkoztam, hogy egy késsel apró cafatokra szaggatom a grosst,
nehogy Bálintot leüsse: pár centire csapkodott tőle iszonyatos erővel,
mennydörgő hanggal a vitorla, ami nem csak egy puha paplan, ahogy szép
időben kinéz, hanem vastag anyag, kemény és szúró részekkel, főleg a
latnik környékén. De valószínűleg nem sikerült volna, vagy ha igen,
akkor több cafat csapdosott volna. Csodával határos módon azonban
amikor szembefordultunk a széllel, nem csaptak be a hullámok, és a
vitorla is megszelídült. Bálint hősként terítette le áldozatát, gúzsba
kötötte a vitorlát, és mosolyogva de kifáradva jött vissza hátra.
Innen már szinte gyaloggalopp volt a dolog, kontrolláltuk a hajót,
motoroztunk. Bálint bement a kabinba pihenni, Tamással ketten
maradtunk kint. Ekkor már éjjel 3 óra volt. Tamás kormányzott, elfele
a parttól, kicsit oldalba kapva a hullámokat. Már egy ideje
megjelentek a törőhullámok: hirtelen egy taszajtás a hajón, bedől
balra, úgy hogy az oldala már vízben van, utána egy fél fürdőkádnyi
víz bezúdul jobbról, majd egy kis ideig nyugi. A hajó oldala volt,
hogy addig merült vízbe, hogy a pufferek kiúsztak a korlát felett…
Tamás szerint habár a szél még nem merítette ki a vihar fogalmát (36
csomót mértünk), ezek a hullámok igen, ilyet talán még nem is látott a
Norvik. Ijesztő volt, valahol mégis egy kicsit vicces, ahogy folyton
leöntöttek tengervízzel. És volt egyfajta monotonitása, ami végül
engem is elálmosított. Bementem a kabinba, ami nem volt jó ötlet,
mivel bent az összes ablak zárva volt (ami viszont határozottan jó
ötlet volt), így hamar rosszul lettem. Bálint viszont felváltott a
fedélzeten, és reggelig ketten tartották a frontot Tamással, irányban
tartva a több, mint 26 tonnás bukdácsló hajótestet amin át-átcsaptak a
hullámok. Egy ilyen átcsapó hullámnál az egyik padra tett mentőmellény
úgy érezte, hogy vízbe esett, és jól felfújta magát. Legalább
tesztelve lett, és szerencsére nem éles körülmények között: nem
viselte éppen egy pórul járt matróz, leesve a hajóról. Mindannyian
épek voltunk!
Mire átvettem a kormányt, a törőhullámok alábbhagytak, kicsit
könyörületesebb időben vittem a hajót, amíg a kimerült Tamás és Bálint
aludtak. Hihetetlen egyébként, hogy az ember milyen körülmények között
is képes aludni. A fedélzeten az ember eldől a padon, körbetekeri
magát egy kötéllel, és még kézzel fogja is a kötél végét. Amikor
igazán bedől a hajó, akkor csak úgy nem esel le a padról, az asztal
alá, ha jól húzod a kötelet – álmodban. Nem semmi! Mire aztán délelőtt
átadtam a kormányt, már tréfálkoztunk, kicsit kipihentebbek voltunk, a
hullámzás és a szél is csöndesedett, 20-25 csomót mértünk. Innen már
csak egy hosszú motorozás várt ránk a kikötőig, ahova vert
csatahajóként vonultunk be, és ahogy kívülről mutattunk, az semmi
ahhoz képest, ahogy belülről nézett ki a hajó: a szemét kiborult,
minden szanaszét hevert. Azért mintha láttam volna egy barna delfint,
úgy tűnik, üdvözölt 🙂 Éjfélre dobtunk horgonyt, és ennyire talán még
nem is örültünk megérkezésnek. Úgy tűnik, itt a magyarokra
rendszeresen sújt le erős szél, Rotormanék és Csák Attiláék is
megszenvedték ezt a szakaszt. A hajó, a Kapitány, és Legénység is
remekül vizsgázott. Kicsit meg voltunk szeppenve, de újfajta tisztelet
alakult ki a hajó és a tenger iránt. Most, pár nap távlatából kész
vagyok ismét tengerre szállni, új partok felé! 🙂
Pár szót Cartagenáról. Már ahogy hajózunk be az öbölbe, gyönyörű
felhőkarcolós látvány fogad.

apr-26-colombia-erkezes

Merőben más ez, mint útvonalunk előző
szakaszai, ez a változatosság még érdekesebbé teszi a Karib tengert.
Nem lehet egyenesen bejönni a kikötő öbölbe, mert csak másfél méteres
vízmélység van, meg kell kerülni egy kb. 3 mérföldes földnyelvet. A
16-os csatornán be kell jelentkezni az öböl bejáratánál, a San Jose
Maritime Traffic Control-nál, amivel utána a 14-es csatornán lehet
tovább beszélni. A marinákban kevés hely van, mi a Nauticoban állunk
horgonyon. A kivilágított felhőkarcolók látványa lenyűgöző, Tamás
sokáig nézte alvás helyett. Hétvégén zárva van a marina, viszont a
parton az ügynökség beléptet az országba, hármunkat 80 USD-ért.
Nyugodt, szép napot kívánunk mindenkinek,
Judit

Leave a Reply