Feed on
Posts
Comments

A Föld napját mi vízzel és levegővel ünnepeltünk. Jetlev-ezni voltunk, ez egy olyan szerkezet, ami két erős vízsugár segítségével emeli fel az embert a víz fölé. Akár 30 lábra is, de azért nem az első alkalommal. Van egy lenti kis csónakhoz hasonlító része, amiben a motor van (kb 225 lóerő), azt egy vastag tömlő köti össze az ember hátán lévő kerettel, amin az irányító karok vannak és két cső amin lefelé tolja ki a vizet mint két hajtómű. Mi irányítottuk a föl-le, és az oldalirányú mozgást, míg a tolóerőt a partról szabályozta az üzemeltető srác, aki végig utasítgatott is egy mikrofon segítségével. Az első alkalommal meg kell szokni az irányítást, nagyon finom mozdulatokat szabad csak csinálni, különben nagyon gyorsan arccal előre a vízben találja magát az ember. Akkor aztán vagy ki tudod emelni a fejedet levegőt venni, vagy a hátadra kell ügyeskedned magad, mint egy bogár. Bálint ment először, őt nézve roppant egyszerűnek tűnt a dolog. Fordult párat, próbálgatta, aztán már ki is emelkedett a vízből. Látszólag a jet run fantázianevű trükk is nagyon tetszett neki: erős vízsugárral épphogy csak kiemelkedve a vízből repesztett.

apr-22-aruba-jetlev1

 

Utána jöttem én, hát valahogy nekem több idő kellett ráérezni, össze-vissza forogtam, nem bírtam egyenesen tartani, alighogy elindultam, egy határozott fordulással visszabuktam a vízbe. De aztán jó 5 percnyi bénázás után csak ráéreztem, és onnantól nem volt megállás! Na jó, még volt egy megállás, amikor először emelkedtem fel a levegőbe. Annyira megörültem, hogy azonnal el is vesztettem az egyensúlyt. Magasabbra próbáltam emelkedni, mint amennyire az adott erősségű vízsugár tolt, és hirtelen súlytalanságot éreztem, majd mint aki alól kirántották a talajt (jelen esetben a vizet), visszazuhantam a vízbe.

apr-22-aruba-jetlev2

Az történt ugyanis, hogy bár én elkezdtem korrigálni, és lefele ereszkedni, az üzemeltető srác biztos ami biztos kikapcsolta a motort, nehogy hátraessek. Ebből az lett, hogy az addig vízzel teli tömlő összeesett, és szárnyak híján nem maradhattam odafönn. Na de ezt is meg kellett tapasztalni, hogy rájöjjek, nem is olyan vészes leesni. És ami ezután jött, az megért minden kezdeti nehézséget: jet run, high run, magasban fordulás… Még magasabbra is jutottam, mint Bálint, aki azért a repetában lekörözött: kb. 3 embernyi magasságba jutott.

apr-22-aruba-jetlev3

Amikor kifele jöttünk vízből, úgy érezhettük magunkat, mint a hősök: turisták fényképeztek, idegenek mosolyogtak ránk, és gratuláltak, olyanok, akik végigizgulták velünk a próbálkozásainkat. Mindeközben úgy jössz ki a vízből, hátadon a cuccal, mint a birodalmi lépegető.

Ha valaki erre jár, Red Sail Aruba csinálja, a flamingós szigeten biztosan lehet foglalni, de valószínűleg a Renaissance hotelben és a honlapjukon is: www.redsailaruba.com.

Nagyon rendesek voltak, messze a szükségesnél többet adtak, időben is jóval túlnyúltunk a fejenkénti 45 percen, fuvaroztak oda-vissza, és mindenki nagyon barátságos volt.

Hazafele jól bevásároltunk.

apr-22-aruba-100-szazalek

Aruba 100%.

 

apr-22-aruba-kinai-bolt

A kínai bolt.

Fel vannak készülve az ilyen készletfeltankolásokra, azonnal papírdobozokba rakták a cuccokat és a bolt előtt parkoló taxi házhoz (hajóhoz) hozott mindent tíz dollárért.

apr-22-aruba-ecolution

 

Sikerült végre lefotózni a megújuló energiát használó Eco hajót, amiről Zoli írt 18.-án.

Ma Bálint csinált raviolit sajtban megfuttatva, szuper búcsúebéd volt. 4-kor terveztünk nekivágni következő, 3 napos szakaszunknak Kolumbiáig. Mivel késésben voltunk, rádióztunk a Bacadera kikötőnek, ahova át kellett mennünk kijelentkezni, hogy jó-e, ha 6 után érünk oda? Azonnal jött a válasz, hogy semmi gond, este tízig ott vannak. Ezen fellelkesülve még skype-oltunk, fagyiztunk, és 7 előtt nem sokkal át is értünk kijelentkezni. Bálint figyelmeztetett, hogy el ne felejtsem beleírni a naplóba (hátha egyszer valaki ezt a naplót is iránymutatóként fogja használni egy későbbi útja során), hogy este tízig ki lehet jelentkezni. Na de mégsem. Mire odaértünk, a hivatalnokok már a kikötői rakodómunkások között, de azért külön padon sziesztáztak, és hallani sem akartak bármiféle kijelentkezésről. Jöjjünk vissza holnap reggel 6-ra. További opciólatolgatás közben kiderült, hogy akár elég lenne átfaxolni is a papírjainkat, de mindenképp szükséges rá egy pecsét, amit csak holnapi személyes megjelenésünkkor hajlandóak rátenni. Ott maradni nem volt túl csalogató, bár már elfele jövet kivilágítva a csúnya kikötő is egész barátságos arcot öltött. Visszatértünk a Renaissance marinába, ma még nyugodtan alszunk.

Judit

Leave a Reply