Feed on
Posts
Comments

Monthly Archive for november, 2014

A megérkezés utáni néhány nap nagyon gyorsan elrepült, ennek szegény Norvik a kárvallottja, közel sem tudtam úgy rendbe tenni haza utazásom előtt, ahogy eredetileg terveztem. Persze mindannyiunknak szüksége volt egy kis lazításra e nem kis izgalmakkal járó út után. Azért a legfontosabb dolgok elkészültek, lemostuk, megszárítottuk és leszereltük a vitorlákat , illetve a grószt a […]

Read Full Post »

Egész éjjel 7.5 csomó feletti sebességgel motoroztunk, illetve háromtól motorláztunk, mivel a kedvező szélben kitettem a yankeet. Reggel már csak 40 mérföldre voltunk a Durban bejárattól. A reggeli rádiózásnál kiderült, a Voyager sincs sokkal közelebb Richards Bayhez, szerintem kicsit elspekulálták a dolgot és őket is elkapta az északi áramlat, amit sehol sem említenek. Azt hiszem […]

Read Full Post »

Hogy ez az éjszaka se múljon el eseménytelenül, Jamie éjfél után fél egykor ébresztett, hogy elfogyott a szél, be kell szedni a vitorlákat. Nem esett jól az éjszakai torna, de utána vissza tudtam aludni. Háromkor át akartam venni az éjszakai őrséget, de Jamie nem volt fáradt, mondta aludjak még egy órát., ami inkább szendergés volt, […]

Read Full Post »

Jamie jóvoltából most sikerült három órát aludnom, mert csak negyed négykor szólt, hogy én vagyok a soros az őrségben. Érdemes volt felkelni, mert ragyogó csillagos ég alatt, – a holdból csak egy vékony sarló látszott – a friss szélben a Norviknál csak a gondolataim csapongtak jobban. Igazi meditációra alkalmas idő volt. A tegnap esti naplemente […]

Read Full Post »

Éjfél után szerencsére semmi esemény nem volt, így valamennyit tudtam aludni. Tulajdonképpen élvezem a kokpit magányát hajnalonként, de az egyenlő munkamegosztás azt hiszem csak Jamie részéről igaz. Persze ezek a dolgok eddig sem voltak elsődlegesek, inkább csak az igazságérzetem bántják, ez az utazás pár nap múlva véget ér, hiányzik már a privát szféra. Kilencig voltam […]

Read Full Post »

Hajnali négykor leszakadt az ég, megjött a déli front harmincöt csomós széllel, hideggel és szemerkélő csípős esővel. Tudtuk, hogy először egy erős dél-keleti szél jön, így csak a puszta árboccal sodródtunk észak keletnek a Miss My-vel párhuzamosan, a Voyager húzott egy kevés fokot, így pár mérfölddel elénk került. A szélriasztást még Port Moresbyben állítottam 35 […]

Read Full Post »

Jamie hagyott aludni, így fél órával később ébredtem, szükségem volt az alvásra, főleg, ha a következő nap időjárás előrejelzésére gondolok. A szokásos hajnali kávé után teljesen fitt vagyok, a tenger csendes, a motor 1750 fordulaton duruzsol, nem sok dolgom van. Tíz órakor lett annyi szél, hogy érdemes volt vásznat húzni, sajnos csak délig tartott a […]

Read Full Post »

Ma van Viktor fiam születésnapja, oly sok örömet kaptam tőle, csak hasonlókat tudok kívánni. Éjjel háromnegyed egykor Jamie ébresztett, hogy teljesen elfogyott a szél. Motort indítottam és beszedtük a vitorlákat, egy óra elmúlt, mikor visszamentem aludni. Háromkor kezdődött az őrségem, egy erős kávé sokat segített az ébredésben. Csendes, nagyon párás éjszaka volt, az időjárás teljesen […]

Read Full Post »

Bár nem vagyok babonás, a 13.-a jó, hogy nem péntekre esik. Jamietől háromkor vettem át az őrséget, nagyon jól haladunk a kedvező 23-24 csomós hátszélben. Kora reggelre várható szélerősödés, ezért nem bántam, hogy én vagyok a soros, ráadásul a hátszelezésben és az egyre hízó hullámokban a hajó már nem is olyan mintha mosógépben lennék, hanem […]

Read Full Post »

Háromkor a szél már 160-170°-ról fújt, így végre vitorlát lehetett húzni. Szegény Jamie-nek ez nem esett jól, de hát kár lett volna a kedvező szélben motorozni. Kisebb problémák megint voltak, Jamie szerint Tara kötötte le a harmadik reff kötelét az árbocnál a csörlőre és még jó erősen rá is csomózta, amit én nem láthattam, mert […]

Read Full Post »

Older Posts »