Feed on
Posts
Comments

Category Archive for 'Hajónapló'

2018_09 hiánypótlás

Előre tervezett sérvműtétem miatt az idei idény igencsak rövid lett. Sajnos hajós barátaim közül senki nem ért rá, így a téliesítést Katival ketten végeztük a Norvikon. Most sokkal körültekintőbben, mint a múlt évben, mikor pl. a külső zuhanyt nem víztelenítettem, de szerencsére megúsztam, nem volt fagy a hajón. A legnagyobb munka a vitorlák leszerelése volt, […]

Read Full Post »

Hétfő délután sikerült elindulnunk Pulába, ami azért is értékelendő, mert a fiúk előző nap még a Sziget-fesztiválon múlatták az éjszakát. Pepusz lelkes segítségem, Gergő pedig Fokvárosban gardírozott engem, így örültem, ha csak rövid időre is, de meghívhattam őket a Norvikra. Kellemes utunk volt Szlovénián keresztül, világosban értünk a hajóra, ahol minden rendben volt. Kati gondoskodott […]

Read Full Post »

Gábor barátom nem látszik ki a munkából, így örültem, hogy felesége Erika unszolására egy hét pihenőt vett ki amit a Norvikon töltöttek. Egyedül tudtam őket vendégül látni, mivel Katinak két hivatalos dolog is közbejött és a négy unoka látogatása is küszöbön, erre is készülnie kellett. Vasárnap fél nyolckor indultam Szlovénián keresztül és a határ előtti […]

Read Full Post »

Kati fél hatkor kelt, én negyed hétkor. A tervezett időben negyed nyolckor indultunk. Alaposan át kell nézni mindent, ne kelljen visszajönni egy nyitva felejtett csapért, vagy ablakért. Van belőlük bőven. Kati szokás szerint nagyon izgult, de szerencsére ezt az előkészületek maximalizálásával kompenzálja. Én indulás előtt mindig nyugodtabb vagyok, mert tudom ő mindent elrendez, nekem csak […]

Read Full Post »

Most az úgynevezett sziget idő szerint korán indult a nap nyolc körül. Én korábban ébredek, szeretem ilyenkor átgondolni a feladatokat. Pl. kitaláltam, hogyan lehet az epoxis tárolót kitakarítani makulátlanra. Megreggeliztünk és Kati gyorsan elvitte a gyerekeket a megszokott strandunkra WIBIT vízi ugráló várazni.     Én nekiestem a tároló takarításnak, ecsettel, hígítóval spaklival és sok […]

Read Full Post »

Közel tíz óra volt, mire a kis csapat összeszedte magát. A tegnapi reggeli izgalom után egy nagyon fárasztó rázkódós menet, mindenkit kifárasztott. Késői reggeli után Kati elment a gyerekekkel a szokásos strandra, itt idén egy még nagyobb ugráló vízi vár is van.     Én egy régóta halogatott, feladattal barátkoztam. Az egyik mély tárolóban ahol […]

Read Full Post »

Reggel hatkor vettem észre, hogy Leo eltűnt. Először azt hittük elbújt a hajóban, mivel itt rengeteg zug van. Miután itt nem találtuk, elkezdtük átnézni a mólót, az utolsó előtti helyen álltunk. Kati végigment a parti úton, a gyerekek a szomszéd mólókat nézték végig, mi a szemben levő utcákat, de a macska sehol. Teljesen tanácstalanok voltunk, […]

Read Full Post »

A reggeli rutin kutyafuttatás, fürdés, reggeli után felvettük a fürdő létrát, a dingi motor és a dingi is a helyére került, eloldottuk a kikötő köteleket a bójáról és indultunk vissza Mali Losinj-ba.   Délben kötöttünk ki, megebédeltünk és ezzel véget ért Norbi rövid látogatása a hajón. Norbi elment a parkolóba a kocsijáért, mi a mólón […]

Read Full Post »

Reggel ellenőriztem az aksik töltöttségét, minden rendben, továbbra is nagyon jó a hajó energia mérlege. A napelemek jól töltenek, köszönhetően a kedvező időjárásnak, így a reggelihez az elektromos vízforralót és a mikrót is lehetett használni, de a főzéshez a gáztűzhelyt üzemeltem be. Norbiék kivitték dingivel a kutyákat a partra a szokásos eü. sétára és egy […]

Read Full Post »

Mali Losinj-nyal szemben van egy kis sziget, Susak, 200 fő lakossal. Ez egy népszerű kiránduló hely, mivel egy homokos, gondozott strandja van, ami ritkaság a horvát tengerparton. Terveink szerint a következő két napot itt töltjük fizetős bóján.       Sajnos nem elég, hogy a Ft folyamatosan romlik a kunához és szinte mindenhez képest, de […]

Read Full Post »

Older Posts »