Feed on
Posts
Comments

Category Archive for 'Uncategorized'

A szokásos EFOTT előli menekülésünket idén is a két nagyobb unokával terveztük Horvátországba, a Norvikra. Utoljára Húsvétkor láttuk a hajót, így most lett jó sok feladat, ebben sokat segítettek a már nem kis unokák. Vittük a teljes felújított vitorla készletet és persze Leot. Teli csomagtartó. Régóta terveztük meglátogatni a Predjama várat, most ez is sikerült, […]

Read Full Post »

Gábor a legkitartóbb segítség a Norvikon. A velük töltött napok kellemesek, egyben hasznosak is. A részletek mellőzésével a kormánytengely holtjátékát végre sikerült megszüntetni. Ez egy kezdeti és számomra idegesítő hiba volt, nem dicséri a holland mesterek munkáját. Gábor a járón. Veterán autó felvonulás és utcai Jazz koncert. Leo bebizonyította, kitűnően úszik, de nem tetszését olyan […]

Read Full Post »

Jó sok lemaradásom van nem csak a naplóvezetésben, de a vitorlázásban is. Az őszi sérvműtétem várakozáson felül jól sikerült, ha ezt előre tudom, márciusban megcsináltatom. Nagyon jó fej volt a proff., 71 évesen motorral jött a kórházba okt. közepén. Viszont idén hiába vártuk a kedvező időjárást Pulába, az első „időablak” febr. végén jött. 28.-n indultunk, […]

Read Full Post »

Kényelmesen indult a napunk, persze a kutyusokat azért korán ki kellett vinni a partra egészségügyi sétára. Késői reggeli után Kati, Norbival és a gyerekekkel elmentek városnézésre és a vacsora asztal megrendelésére. Én vigyáztam a macskánkra.     Kati ebédre gulyás levest főzött és megszámlálhatatlan mennyiségű palacsintát sütött. Ebben nagy segítség az új főzőlap. Mikor hazaérkeztem […]

Read Full Post »

A naptárunkban már két hónapja bejelöltük az idei EFOTT időpontját több felkiáltó jellel, hogy meneküljünk Velencéről az egy héten keresztül reggelig tartó fesztiválnak nevezett zajszennyezéstől, mivel hozzánk csak a tuc-tuc basszusa jut el. Gergőt és Kingát Norbert fiúnk vasárnap délután hozta Gárdonyba. Nagy medencézés után mindenkinek jólesett a grillezett bárány, illetve Kingának a csirke hús […]

Read Full Post »

A reggeli rádiózásban megköszöntem Sam segítségét a winlink helyreállításában. Remélem a Pretoria rádió legalább Ascensionig működni fog, onnan pedig Las Palmas. Reggelire franciás sült krumplit készítettünk kevés olajon, fokhagymásan sütve, mikor kész lett, Chris receptje szerint nyakon öntöttük öt felvert tojással. Ez lett a sült krumplis omlett, következőnek teszünk bele mangalica szalonna kockákat. Bár azt […]

Read Full Post »

Ma reggel nagy csete-patéra ébredtünk. A jó kis helyünket fel kellett adni, mert érkezett egy nagy halászhajó, és máshol már nem volt hely. Kisgatyában kirohantunk és átálltunk egy másik 65 láb hosszú jacht oldalára. Mint kiderült az ENSZ-nek egyik kutatóhajója, habár eléggé viseltes volt szegény. Ráadásul alumínium hajó volt. A kapitány mondta, hogy akkor most […]

Read Full Post »

Télből a nyárba! Bucsu Budapesttől. Az eredeti tervektől eltérően két héttel előbb jöttem vissza, illetve jöttünk vissza a Norvikra, mivel Kati is velem tartott egy három hetes országjárás erejéig. Szűkebb hazám, Buda gyönyörű hóeséssel búcsúzott tőlünk, az ablakunkból gyönyörködtem a Széchenyi- hegy téli pompájában. Gyorsan elrepült ez a két hónap, még nem ülepedtek le az […]

Read Full Post »

Norbert vitt ki a bécsi reptérre, mint a katona ültem be mellé a kocsiba reggel hétkor. Kellemes utunk volt, korán érkeztünk.Tízig meghitten beszélgettünk, õ ma 34 éves, a felesége szülei várják ebédre, így elbúcsúztunk, innen már tényleg az a "másik" életem kezdődik. Erről később bővebben. A gépem pontosan indult Taipeiba, de sajnos tele volt, így […]

Read Full Post »

Az utolsó nap.Csak Katival az utolsó, de Kati gépe ma éjfélkor repül. Kati mellett a napok mindig dolgosan telnek, de sajnos most ez az utolsó. időnként ránézek az órámra és a computer azonnal kiadja a hátralevő időt percekben. A tegnapi kis gyomorrontásom felülírta a szokásos búcsúvacsorát, de szerencsére reggelre összeszedtem magam. A fiúk reggelre megjöttek […]

Read Full Post »

Older Posts »