Feed on
Posts
Comments

Böngésszük a helyi időjárás előrejelzést, a prognoza-t, de semmi jóval nem kecsegtet. Erősödő szelet mutat és természetesen mindig szemből. A szöveges leírásban kisebb frontokat és zivatarokat is jósolnak elszórtan. Amikor kibukkantunk a Mljet sziget alól és Vis mellett éppen északra fordultunk egy hatalmas folt jelent meg a radaron tőlünk pár mérföldre. Egy esőfelhő. Az a zivatar, ami már a radaron is látszik, nos, abba nem tanácsos belekerülni. Futottunk is, ahogy a lábunk bírta, azaz nyomtunk egy 30 fokot balra. Szerencsénkre a zivatar keleti irányba terjedt és szépen elhaladt. Közben csak úgy cikáztak a villámok a zivatar irányából és a hátunk mögül is. Amint lehetett, visszaálltunk az északi irányunkra és iszkoltunk a hátunk mögött feltehetőleg hasonló szörnyeteg elöl. Egy pár csepp esővel megúsztuk a kalandot.
Ahogy a szél erősödött a hullámok egyre nagyobbak lettek. Ráadásul össze vissza hullámzott, mintha egy lavorban lennénk. Úgy döntöttünk, hogy behúzódunk a szigetek közé és a Kornátok között ill. Zadari-csatornában megyünk inkább felfelé, ott nem lesznek legalább nagy hullámok. Mire a Murter tengerhez értünk a szél már 20-22 csomó volt. Elhatároztuk, hogy vitorlázunk egy kicsit, ha már így alakult. Tamás előtte gyorsan elkészítette az ebédet: birkagulyás és marhagulyás. Mi Janival közben előkészítettünk mindent és felhúztuk a vásznakat. A groszt kettes reffen, mégsem kéne, hogy a nyakunkba omoljon a finom leves. Szinte átsuhantunk így vitorlával ezen a szakaszon. Majd takkot váltottunk. Kipróbáltuk, tényleg nem sikerült éles menetből éles menetbe fordulni. Ennek legfőbb oka, hogy a yankee-t be kell tekerni, mert nincs hely, hogy a szél átvigye. Ezalatt viszont a hajó annyi sebességet veszít, hogy már nem kormányozható át a széllel szembeni holt ponton. Még egy takk váltás és beértünk a csatornába, ahol már szembe szelünk volt. Leszereltük a vásznakat és ismét motoroztunk. Rövidet, de legalább vitorláztunk. Már sötétedett és a szél is egyre csökkent. Így legalább nyugodtan tudtunk aludni. Időben jól haladunk. Terveink szerint az utolsó éjszakát horgonyon tudjuk tölteni az Isztria egyik déli öblében. Így a vasárnap déli megérkezés Pulába szinte biztosnak látszik.
Pozíció:UTC:12:00. Lat.:43° 34,85’N. Lon.:015° 41,19’E. hátralévő távolság Puláig: 132 tmf
—–

Mila

Leave a Reply