Feed on
Posts
Comments

Éjszaka nagyon rosszul aludtam, szinte semmit. Még egy utolsó borotválkozás és neki fogtam az utolsó simításoknak, elpakoltam mindenemet a szekrényekbe. Azután 3 tálca tojást konzerváltam: vékonyan bekentem őket zsírral. Tamás hosszas tépelődés után neki fogott a motor olaj cserének. Utálja. A levegő szűrőt is kitisztította. Amíg Tamás gepeszkedett, én próbáltam aludni egy kicsit, sikerrel. Aztán egy nagyon ütős kapitány omlett koronázta a napot.
Holnaptól a Norvik hajónaplóján tudtok minket követni, no meg a fenti AIS linkek valamelyiken.

Magyar és helyi idő szerint 17:30-kor a Norvik elindult Málta felé.

A kikötőben elég erős keleti szélet tapasztaltunk, de ez nem szegte kedvünket, számítottunk a szikla melletti csőhatásra és az időjósok előrejelzésére, miszerint kint a nyílt vízen nyugodtabb lesz. Mikor már mindennel készen voltunk és a bicot pakoltuk volna el, a homlokomra csaptam, mert a fizetéskor nem adta vissza a recepciós a két belépő kártya utáni kauciót (ezt mindenhol kp.-ben kérik). Cajgával alig 5 perc alatt megjárom az utat, uzsgyi tehát vissza a recepcióra. A hölgy nagyon megörült, hogy visszajöttem, mert neki ez hatalmas problémát jelentett. A 20 eurósunk már be volt téve egy borítékra és ráírva az összes adatunk. Állítólag már írt egy email-t is nekünk, hogy értesítsen a feledékenységről. Újabb ékes bizonyítéka, hogy hogyan lehet jól hozzáállni a dolgokhoz. Nem lenyúlta, nem arra játszott, hogy a kaució ott maradjon. Hol vagyunk mi ettől! Sajnos ez nekik természetes, nekünk pedig hír értékű. Nagy megkönnyebbüléssel tépte szét a borítékot és ő köszönte a legjobban, hogy visszamentem.
18:30-kor bújtunk ki az öbölből és álltunk rá a rottára. Amennyire az irányunk engedi a spanyol partokhoz megyünk közel.

IMG_20150621_175000

Itt kint az az időjárás fogadott, amit jósoltak. 5-10 csomós szél, nekünk 30 fokról balról, tehát kvázi szembeszél, de olyan gyenge, hogy a tengert sem korbácsolta fel, alig hullámzik. Motorozunk, ahogy terveztük. Igyekszünk szerdáig eljutni a 0° 26′ keleti hosszúságig,  Cartagena magasságában, hogy kikerüljük az akkora jelzett erős keleti vihart. Terveim szerint onnan már irányba tudunk állni Málta fele. Ez ugyan kerülő, de majd napról napra finomítjuk a gribek alapján. Nem szeretnénk Afrika partjainál hajózni!

IMG_20150621_175011
Amikor két napja átálltunk a Spanyol kikötőbe a plotter azt mutatta, hogy a szárazföld belsejében vagyunk. Egy kicsit zavaró, de szerencsére nem voltunk egyedül egy pár AIS-es hajó is ott volt körülöttünk. Újra indítottuk az egész rendszert, de a helyzet nem változott. Valami zavaró dolog lehetett ott, mert a mai induláskor is a szárazföldön voltunk a plotter szerint. Csak amikor már jócskán az öbölben jártunk, akkor állt helyre a mutatott pozíció. Érdekes, hogy a tableteken futó alkalmazásban pontosak voltak a koordináták, ott mutatott bennünket, ahol voltunk.
A másik zavaró tényező, hogy a plotter folyamatosan AIS hibák miatt csipogott, 2 percenként tudomásul kellett venni egy gomb nyomással. Tamás mondta, hogy ilyet máskor is tapasztalt, de csak akkor amikor rengeteg AIS hajó volt körülöttünk.

IMG_20150621_182629

Amikor kiértünk a “tömegből” visszakapcsoltam az AIS riasztást. Most már tényleg jó, ha figyelmeztet előre!
A sebességünk 5,2 csomó, de néha amikor elkap egy áramlat, 6 csomó fölé is kúszik a sebességünk. Viszont egy picit le is terít a rottáról. Az alábbi képen jól látszik, hogy hol kapott el az áramlat. A piros vonal a hajó orrát mutatja, hogy merre áll, a zöld vonal pedig a tényleges haladási irányunk. A kék az áramlás vektor.

IMG_20150621_193931

IMG_20150622_102317

Hátranézek, nézem a távolodó Gibraltárt.

IMG_20150621_183428

Szépen lassan a párás levegő kiradírozza a kontúrokat, csak a párafüggöny marad.

IMG_20150621_192626

Megint a végtelen vesz körül. Mámoros érzés ez nekem. Megint megyek oda, ahol a legjobban szeretek, a végtelen közepébe. Talán az indulás, a megérkezés vágya és a mindjárt körül ölelő végtelen nyugalom ami borzolja a hátamon a szőrt. Mindegy is az ok, de határtalanul örülök és jó megint menni. Gyönyörűen süt a nap, nem sajnálja az energiát. Nekitámaszkodom a bimini tetejének és átadom magam a végtelen nyugalomnak. Víz és víz minden felé. Apró csobbanások, ahogy a hajó orra széli a hullámokat. Már nem is hallom, nem is zavar a motor monoton duruzsolása. Csak a saját gondolataimat hallom. Az előbb 4-5 delfin úszott a hajóval versenyt. Nem vagyok egyedül!
A dimenziók is megváltoztak hirtelen. A távolság eltűnt, csak az idő maradt. Ami az előbb a szárazföldön 1 perc volt, most órákra tágult. Nincs mindjárt, csak a most van. Most kell élvezni nyugalmat, a szabadságot. Most semmi más nem irányít csak a tenger. Az ő szeszélyeihez kell alkalmazkodni csupán. Ő is olyan nyugodt és békés mint én vagyok.
—–

Mila
At 2015.06.22. 6:48 (utc) our position was 36°25.71’N 003°36.28’W Boastspeed: 2.2 Course: 040T Twd: 302T Tws: 2.4

One Response to “Hajónapló, 2015.06.21, Gibraltár, 140-ik nap”

  1. Csilla Kegyes szerint:

    Nagyon élvezetes leírás, könnyű odakepzelni magamat a nyugodtan suhanó hajóra!

    Jó szelet!
    TVB

Leave a Reply